Megint színház..
2012 november 15. | Szerző: rezangyal11@freemail.hu
Úgy néz ki a novemberem a színház jegyében telik. Több színészt láttam az elmúlt két hétben, mint máskor 2 év alatt. (Na nem azért mert nem jártam színházba…)
Szóval tegnap megnéztük F.-fel Voith Ági és BodrogiGyula estjét.
Aranyosak, kedvesek, szívüket, lelküket beletették… Jó volt. VoithÁgiban szokás szerint két duracell van és MrSüsünek is benne van még a lábában a boogie…
F.- fel beszélgettünk utána, hogy tök jók ezek az estek, de az embert el is szomorítják. Látszik a színészeken, hogy mindenük a színpad, ez élteti őket, ragyognak, adnak…. csak már néha le kell ülni így 78 évesen. De a „Jamaicai trombitás „ még mindig az ő szájukból szól a legjobban! 🙂
Mozgatni, játszatni, pörgetni kéne az összes nagy színészünket, amíg még lehet….
/kép forrása: www.port.hu /
Alkottam.
2012 november 12. | Szerző: rezangyal11@freemail.hu
Bárhogyan és máshonnan nézve is azt hiszem, elmondhatom, hogy kreatív és barátnős hétvégém volt. Kétnapos szülinapot tartottam. Szombat délután Nikó, vasárnap pedig Nana jött hozzám vendégségbe.
Reggel ugyan pöttyet túlaludtam magam, de aztán rögtön nekiestem a porszívónak, mert Nikó barátném leül, és 1 perc múlva pöccre megmondja, hány szem por van a lakásban és milyen eloszlásban, ebből mennyi a tavalyi és melyik az ami az ablakon jött be. A háziállatokról már nem is beszélve. Pénteken este összehívtam a pókokat és eligazítást tartottam nekik, mondván, egy hétig szabadon szőhetnek, ha szombaton mindegyik kussol és a lyukában (vagyhol) marad…
Szóval miután ezt így elrendeztem, nekiálltam a tortának. Merthogy milyen a szülinap torta nélkül!?! És megcsináltam!! Tadamm… Szuperfinomságos lett!
Gasztroguruk és gyengébb idegzetűek ugorják át a következő 10 sort. A többieknek hagyok helyet a „CTRL + C” , „CTRL+V” –hez a recept alatt és fölött. Senki ne fogja vissza magát, nincs levédve!
Szóval:
Narancsos gyümölcs torta
Az alap rendes, 6 tojásos, piskótatészta. Nem kell neki nagy faxnit keríteni, hogy nem jön fel, meg hogy 50 forint a tojás…. A Spárolósboltban a kenyér melletti polcon, alul, nagyon pöpec mindenféle tortalapok vannak. Miután megszereztük, hazavisszük és örülünk, hogy a sütés ilyen flottul lezajlott, a tészta tökéletes lett, minden kis hullám a helyén van a szélén és egyenletes vastagságú.
Ha kiörömködtük magunkat, nekiállhatunk a krém elkészítésének:
Egy tálban felverünk 3 dl habtejszínt majd hozzáadunk 1 tasak vanília ízű „Aranka” pudingport. Szépen összekeverjük, hogy jól feloldódjon a por és ilyen klassz állagú krém legyen. Ezután rákenjük a már kihűlt piskótára, szépen, egyenletesen.
Ha mindez megvan, megkoronázzuk a művet: megpakoljuk a tetejét karikára vágott naranccsal. A narancs ne legyen se túl vastag (elázik a piskóta) se túl vékony (mert a narancs íze tök passzol a vaníliához és nagyon finom együtt). Miután rátettük a narancsokat, a tasakon levő leírás szerint felfőzzük a színtelen tortazselét és amikor megunjuk a vacakolást vele, ráöntjük a gyönyörű sárga színben pompázó tortakölteményünkre. (A zselatinba lehetett volna egy kis narancslét önteni, vaaagy valami alkoholt…. No persze, akkor nem lett volna ilyen szééép fényes!)
És kész!
Bátran nekiállhatnak kezdő háziasszonyok is! Finom és megéri a fáradtságot!!
Nikónak is ízlett… legalábbis nem láttam rajta az ellenkezőjét, pedig Ő aztán nem tudja palástolni a véleményét 🙂
Jajjj… és kaptam tőle ilyen Csokomi-s csokit. (ChocoMe), ami kandírozott rózsaszirommal meg ….meggyel, meg fahéjjal volt megszórva… Illetve nem volt, hanem van… mert még van egy kicsi belőle. Ínségesebb időkre félretettem!
Sajnos a tortám vasárnap már nem folytatta a diadalútját, mert Nana nem szereti a gyümölcsöt, ergo a gyümölcstortát sem… Hát… ezzel nem kalkuláltam. Kapott helyette szendvicset! Kimentünk Aprajafalvára a temetőbe, majd visszafele megálltunk egy órára a parkerdőben, mert nagyon szépek voltak a fák és eléggé jó idő is volt. Sétáltunk egyet és szedtem egy rakás falevelet, mert bevillant az a falevélből hajtogatott rózsacsokor, amivel itt az NLC –n kreatívkodtak, és kitaláltam, hogy nekem olyan márpedig köll!!
Aztán elmentünk vacsizni a törökhöz, majd Nana elment a buszával, én meg hazajöttem és éjjel ½ 1-ig hajtogattam a falevélrózsákat, közben arra gondoltam, hogy nem vagyok százas, az tuti… Mondjuk szerintem egészen jók lettek, ahhoz képest, hogy nem igazán van kézügyességem…
Sóval így elment a szülinapos hétvégém!
Jó Volt! Nem vertük ugyan szét a ház falát, de akkor is! 🙂
Ez jó volt… :)
2012 november 8. | Szerző: rezangyal11@freemail.hu
Tegnap egy igazi jódógombaságot csináltam magamnak.
Városunk színháza tegnap volt 50 éves és ennek apropóján az aulában összehoztak egy kiállítást, amit délután 4-kor nyitottak meg, majd ½ 5-kor egy beszélgetés volt Törőcsik Marival és Bitskey Tiborral. Anno a Csongor és Tünde volt a nyitó darab és ők játszották a címszerepeket.
Nopersze erre az egész hírre én délután háromkor akadtam a neten és jól fölhúztam magam, hogy már megint egy program, amit illegalitásban tartanak… Pedig milyen jó lenne elmenni… Rögtön végigfuttattam egy kereső programot, hogy melyik drága barátném jönne el velem, de 0 jött ki (később kiderült, hogy programhiba van a keresőszoftverben). Aztán megkérdeztem a főnökömet (továbbiakban F.), de nem ért rá –pedig eljött volna-, aztán még megkérdeztem a HR-en valakit –ez is nullára jött ki, úgyhogy tökre lelombozódtam. Őszintén bevallva, nagyon kíváncsi voltam mindegyik színészre, mert még soha nem láttam teljes valójukban őket, csak filmen és tudtam, hogy Törőcsiket napokig tudnám hallgatni, olyan történetei vannak.
(Nagy álmom, hogy valami kényelmes helyen beülök öt-hat, idős, nagy színész közé, akik így sztorizgatnak reggeltől estig, úgy, hogy a műsorvezető nem fojtja beléjük a szót és nem kell a mondandójuk közben meghallgatnom, hogy miért is vegyek kék csibét a Maggitól.)
Szóval nagy szontyolkodva ültem, mikoris belémcsapott a felismerés: elmegyek vazze egyedül! Tudtam, hogy négyre semmiképpen nem érek oda, de ha belehúzok a fél öt még összejöhet.
És igen!
Elég sokan voltak (a korai időpont ellenére), úgyhogy beültem leghátra, középre és egyáltalán nem éreztem kínosan magam, hogy egyedül voltam. Igazából nem is foglalkoztam vele. A két színész fantasztikus volt, a műsorvezetőn sajnos látszott, hogy nincs az ilyen szerephez szokva. Volt egy-két panelkérdése, amik sajnos ebben a szituban nem működtek.
Hogy miért nem?
Nem fogjátok elhinni, de lejátszódott előttem a szombati színdarab élet általi rendezése, „A nagy négyes” helyett, mondjuk „A nagy duett” címmel.
Rögtön az első mondatnál bejött a párhuzam, és onnantól duplán élveztem az egészet.
Műsorvezető: – Hogyan emlékeztek erre az előadásra?
T.M.: – Arra emlékszem az egészből, hogy nagyon fáztunk, mert még nem volt meg a hátsó ajtó és pokrócok voltak felakasztva a helyére. A színpad (díszlet) pedig alulról megvilágított plexi volt, ahonnan szállt fel a meleg. Ahogy kimentünk a színpadról, majd megfagytunk…
M.V.: – És te Tibor?
B.T.: – Én megmondom őszintén:abszolút nem emlékszem az egészből semmire.
Nagy röhögés….
Aztán a Törőcsik sztorizgatott. Szerencsére nagyon jó beszélőkéje van J. És voltak közben ilyen kis apróságok, hogy, mondja a Bitskeynek:
– Hogy Te abban milyen jót játszottál… és milyen jól néztél ki. Ilyen gyöngyös ruha volt rajtad…
B.T.: – Ééén?
Röhögés…
T.M.: – Igen.. tuuudoood, a Bessenyei volt a ……
B.T.: – Nekeem ?
T.M. lemondóan legyint, közönség röhög….
Éppen kicsit kezdett kínos lenni a dolog, mondván, hogy’ lehet azzal visszaemlékezést tartani, aki nem emlékszik semmire, mikor B.T. közölte, hogy a Trisztán monológját viszont el tudja mondani…
És elkezdte…
Hááát… Eszméletlen volt a kontraszt. Ha becsuktam a szemem, egy harmincas, negyvenes éveiben járó férfi, fantasztikus orgánuma zengett a színpadon. Ha viszont kinyitottam, akkor egy hajlott, törékeny, bottal járó, öreg embert láttam.
Igazságos-e az élet, mikor az évekkel egyre inkább börtönbe zárja a még szárnyaló lelket és elmét? Később egyébként még az orr monológból is mondott egy rövid részt. Az Ő memóriájában ezek maradtak meg.
Egyszer beállt egy kis csend és ekkor érezhető volt egy pillanatra, hogy a műsorvezető csak ebből a konkrét nyitó darabból készült, nem a színészekből. Szóval nem volt „B” terve arra, hogy esetleg valamelyiküknél ez a darab a feledés homályába veszett, mert ugye akkor más darabokról, vagy az életéről kellett volna kérdezni, hogy azért beszéljen ő is….
Ehelyett ezt kérdezte:
– És hogy emlékeztek vissza a próbákra?
T.M.: – Jaj, hát hogy kérdezhetsz ilyen hülyeséget…. próbák…. ne haragudj…! J
Röhögés… Nyilvánvalóan igaza volt. Hisz fél órája derült ki, hogy az egyik csak arra emlékszik, hogy hideg volt, a másik meg semmire.
Viszont ekkor volt egy jó ötlete: megkérdezték a közönséget, hogy van-e valaki, aki itt volt az első előadáson. És volt! Nem is egy!
Mondjuk elég korosodó volt a közönség, ahogy körülnéztem, szerintem én voltam a legfiatalabb. (Vagy legalábbis benne voltam a három legfiatalabban.)
Ja! Törőcsik mondta, hogy még arra is emlékszik, hogy száz szál vörös rózsát dobáltak fel neki a színpadra az előadás végén.
Sajnos csak egy órás volt az egész. De befejezésképpen most is kapott egy szép csokor rózsát, meg mindketten kaptak egy-egy festményt egy a városban élő festőtől. (Ha jól értettem T.M.-nek még előadása volt este. )
Szóval abszolút nem bántam meg, hogy elmentem. Nagyon jó volt. Igazi jódógombaság. Megvolt benne az a „De jóóó…” faktor is.
(kép forrása: www.vorosmartyszinhaz.hu)
Színházban voltam Jujuval.
2012 november 6. | Szerző: rezangyal11@freemail.hu
„A nagy négyes” című darabot néztük meg. Nagyon tetszett. Nem akarta megváltani a világot és nem fordult idétlen vásári bohóckodásba, mint amikről azt hiszik mostanában, hogy ez kell a népnek! Szóval kellemes kikapcsolódás volt igazi színészekkel.
(Tudom, most eléggé sznobnak tűnök, de nem érdekel. Szerintem ma a „színészek” fele nem való a pályára és teljesen tehetségtelen. És nem a celebségük szerint csoportosítom őket. Láttam már teljesen ismeretlen színészt fantasztikusan játszani.)
A cselekmény röviden: négy hajdani operacsillag, öregsége napjait egy nyugdíjas otthonban tölti, aholis egy előadói estre készülnek, Verdi születésnapja alkalmából. Ők lesznek a záró szám, Rigolettó kvartettjével.
A szereplők: Molnár Piroska, Vári Éva, Benedek Miklós és Szacsvay László
A készülődésből, a helyzetből, a környezetből adódnak a keserédes poénok és miközben nézi az ember, többször is eszébe ötlik néhány kósza gondolat arról, hogy az ő esze nem megy el öregkorára… még ennyire sem…
Az egyik díva mindig kitörő örömmel üdvözölte a betoppanót:
„-De jó, hogy megjöttél Karacsiból!”
Vagy a legváratlanabb pillanatban nekiszegezte a mellette állónak a kérdést: -Na és milyen volt Karacsiban?
F. ült a bal oldalamon és azon röhögtünk, hogy mi már most ilyenek vagyunk néha, hogy pl. nem jut eszünkbe valakinek a neve, vagy egy helységnév…. Azon poénkodtunk, hogy még náluk is rosszabbak leszünk, mert mire elérjük a nyugdíj korhatárt, addigra azt úgy kitolják, hogy reggelente majd mi is így fogjuk üdvözölni egymást:
– Hát Te? Megjöttél Karacsiből?
Színház után egy jót sétáltunk a kihalt városban és azon elelmélkedtünk, hogy lehet egy város ennyire elnéptelenedve vasárnap este. Nagyon kellemes, jó idő volt. (17 fok), viszont ¾ 10 lévén, beülni sem tudtunk sehova, mert amit megnéztünk, az mind 10-ig volt nyitva.
Na igen.
Ezt is ki lehetne fejteni, több szálon elindulva.
Ez egy jó este volt.
G.-től egy kevés…
2012 november 6. | Szerző: rezangyal11@freemail.hu
G.-t megzavarták a szabadnapok, úgyhogy feltette a nagy kérdést:
– Milyen nap van ma?
– Kedd.
– Normális dolog az, hogy még mindig kedd van? Ilyenkor már hétvége szokott lenni!
– Hát jobb ha megszokod, mert most karácsonyig kedd lesz.
*
Melózunk. Teljes csend… eccercsak felugrik!
– Ezek a májkroszoftosok idióták!
– Hmm… elhiszem! Deee ha adnál egy kis csokit, jobban tudnék hinni…
– Olyan izomlázam van, hogy meg se szólalj!
Egy csokor…
2012 november 6. | Szerző: rezangyal11@freemail.hu
Múlthéten kedden délután éppen nagyon hideg volt, fújt a szél, be volt borulva és sötétedett is már, mikor a Spárolósbolthoz értem, hogy bevásároljak a hosszú hétvégére. Siettem befele a parkolóból, de vacakoltam a bevásárlókocsival –nem akarta megenni a százast- mikor megláttam az öreg nénit. Ott toporgott a kocsik mellet, előtte egy kis vödör tele virággal.
Miközben a százassal küzdöttem, félénken megszólított.
– Vegyen virágot, kedveském.
– Köszönöm, most nem kérek –mondtam, és arra gondoltam, hogy majd kifele jövet veszek egy csokorral.
Bent jó sokan voltak, amit persze sejtettem, -lévén alig találtam parkolót, meghát ugye a hosszú hétvégék előtt úgy csinálunk, mintha többhónapos állófront lenne az utcánkban, vagy legalábbis kijárási tilalom. Szóval jól elvacakoltam a vásárlással meg a pénztárnál kígyózó sorban –hogy ott mekkora dolgok jutnak az ember eszébe!! pl. azon morfondíroztam, hogyan termeszthetnék krumplit a nappaliban, vagy tarthatnék ketreces csirkéket…meg arra gondoltam, hogy na, már a néni is biztosan eladta a virágait és hazahúzott….
De nem! A hideg is, a szél is és a néni is megvoltak még ahogy hagytam. És szó szerint ahogyan hagytam, mert döbbenetemre még minden csokor virága megvolt!
Odamentem és kértem tőle egyet. Lelkesen szedte ki az összeset, hogy válasszak, én meg válogattam, hogy lássa nagyon nem mindegy, hogy melyik csokrot veszem meg. Basszus, 6 (hat!) csokor virág volt a kis vödörben összesen. Ennyi fért bele!
Szinte pontosan ¾ óráig voltam a boltban, ezalatt tutira elment a néni mellett kb. 100 ember.
Nevetséges száz forintért adta a csokrot –ha belegondolunk, egy gombóc fagyit sem kapunk érte. Szóval csak azon jár az agyam azóta is, hogy MIÉRT?
Miért nem adta el 10 perc alatt a 6 csokor virágot?
Miért vagyunk ennyire közömbösek? Jó, a hajléktalanok más kérdés… piára sokan nem szívesen adnak, de ezen a nénin látszott, hogy valaha jobb napokat élt, és hogy nem alkoholra fogja költeni azt a pár száz forintot.
Aztán persze ezer felé el lehetne indulni ezzel a gondolattal, kezdve azzal, hogy az Ő korosztálya még keményen dolgozott…
Nem, nem azért írtam erről, hogy demonstráljam, milyen f*sza csaj vagyok. Tudom, hogy sokan vettek volna tőle virágot, és biztosan el is adta egy idő után az összeset.
Azért írtam, mert felháborodtam azon a 100 emberen akik elmentek mellette, viszont este mesélnek a gyereknek, unokának a szegény kis gyufaárus lányról, ezrével lájkolják a fészbúkon az öreg bácsit, kezében a kenyérrel, sőtmitöbb január elsején annyi embernek kívántak boldog új évet, mint égen a csillag + 1…
És jön az advent… meg a karácsony… meg az új év…
Azért…
“Bánya..”
2012 november 1. | Szerző: rezangyal11@freemail.hu
Pár nap múlva éppen 7 éve, hogy itt lakom és mégis csak pár hete tudtam meg, hogy a házunktól nem messze (kb. 1 km.) van egy régi külszíni bánya, amit részben parkosítottak, részben meg hagytak a természetnek. Van egy része, ahol áll benne a víz, tele békalencsével, körben fák meg bokrok, több belőlük belóg a vízbe, olyan mint egy őserdő. Órákat lehet ücsörögni a szélén. Nopersze csöndben kell ahhoz lenni, hogy mindenféle tarka madarakat láthassunk.
Mivel nem voltam elég kitartó „csak” egy mókust sikerült fényképezni. 🙂 (khm.. az utolsó képen van 🙂 )
Ide kattintva is megtalálsz! :o)
Csipkebogyólikőrt fogok csinálni…
2012 október 29. | Szerző: rezangyal11@freemail.hu
G. el volt ragadtatva az ötletemtől… Mertpersze rögtön megosztottam vele, amint belém csapott a felismerés szikrája. Hecsedli, méz, vodka… nyerő hármas páros.
Készül haza a hosszú hétvégén Kaposizére és mondtam neki, hogy gyűjtsön nekem csipkebogyót. No persze nem repesett az ötlettől, de mondtam neki, hogy onnan kell bogyót hoznia, mert az vidék és innen a város környékéről meg mégse szedhetek bogyót, ahol a sok autó telepufogja…. Mert ez egy igazi elixír lenne.
Vitaminbomba a téli zegernyére.
Szerinte jobban járok ha hoz nekem rendes gyümölcsből házipálinkát, de szerintemmeg az nem olyan, mert annak nincs vitamintartalma… No ezen elvitázgattunk pöttyet, majd nem átallotta megemlíteni, hogy eddig minden alkoholfőzési kísérletem kudarcba fulladt. Persze hevesen tiltakoztam, de aztán eszembe jutott, hogy szegény ibolyalikőrt végül tényleg nem mertem megitatni senkivel. Egyrészt a gyógyszertári alkohol miatt, másrészt meg szerintem rossz volt a recept és iszonyúan édes lett.
Na és akkor? Ez 1 darab likőr a veszteséglistán!!
Viszont képes volt tetézni a dolgot, mert galád módon előhozakodott a marcilikőrrel is. Ez meg azért nem ér, mert azt nem öntöttem ki. Szétosztogattam karácsonyi ajándéknak… 🙂
Arról meg nem tehetek, hogy a maradék megcsomósodott és tényleg az enyészeté lett. Valahogy összeveszett a marcipán meg a tejszín, vagy valami… Lényeg, hogy amikor szétosztottam, még tök sima volt.
Jól elvette a kedvemet!
Pedig a bogyóval, a mézzel, meg a vodkával annyira nem lehet mellélőni….
Nem?
De!
(Esetleg ha tennék bele egy kis fokhagymát?! 🙂 )
Tök jó…
2012 október 27. | Szerző: rezangyal11@freemail.hu
Gasztropercek….
Elég sűrűn rámjön a kreatívkodhatnék és mivel nem KELL naponta főznöm, nálam ez is az egyik kiélési módja a
„valamit alkotni kéne” érzésnek.
Egyik nap, az „étterem hét” alkalmából, Jujuval, Nikóval és HitesUrával elmentünk az egyik helyi fíleflancos étterembe, aholis pl. hokkaido tök levest ettünk citrusolajjal. Tartottam tőle eléggé, mert a sütőtök nem éppen a kedvenc gyümölcsöm…ööö…zöldségem(?)…szóval nem vagyok oda érte annyira. Node gondoltuk, eccer élünk és HitesUra kivételével (aki maradt a jól bevált húslevesnél) belevágtunk a töklevesbe. Engem leginkább ez a hokkaido dolog csigázott fel, de aztán itthon kigugliztam, hogy ez a töknek a fajtája…
No, hogy ekkora feneket kerítettem neki: annyira ízlett a citrusolajos tökleves, hogy mikor pénteken megláttam a Spárolósboltban egy kupac sütőtököt, és úgyis azon tipródtam, hogy mi a fenét egyek hétvégén, megvilágosodtam.
Sütőtök krémleves!
Hoppá, mi?
Pöttyet meg voltam lőve, mert ezek a tökök nem sárgák voltak, hanem ilyen szürkészöldek…
És ki volt írva, hogy halovíntök, meg sütőtök… Néztem, hogy mostakkor melyik-melyik. Felmerült bennem, hogy vajon a halovíntök az ehető-e… Mi van, ha amit vettem az nem is sütőtök, énmeg jóízűen befalatozom? Megkérdeztem a pénztárnál.
„-Hááát, asszem ez a sütő…”
Asszem… Miben reménykedtem?
Szóval kigugliztam néhány receptet, de aztán hagytam a francba és a saját fejem után ALKOTTAM.
Felvágtam a tököt. (No ez tartott a legtovább… k*va kemény volt és közben két kést is meg kellett éleznem..) No és miután felvágtam már ez is sárga volt, szóval megnyugodtam. Vajat tettem fel egy lábasba, beleszórtam egy fej ripityomra vágott lila hagymát. (nem a színkavalkád miatt, hanem mert csak ez volt itthon :o) Miután a hagyma megdinsztelődött, rádobtam a felaprított tököt, aztán úgy döntöttem aprítok bele egy fokhagymacikket is. Így hagytam párolódni egy darabig, majd öntöttem hozzá vizet, hogy éppen ellepje. Tettem bele még egy kis csilit, meg két teáskanál ételízesítőt is. (Ezt egyébként kizárólag csak a rizsfőzéshez szoktam használni. Nem tudom meggyőzni magamat arról, hogy nem műanyag, és arra gondolok, hogy se anyám se a mama nem használta soha.) Ja! Egy krumplit is tettem bele sűrítőanyagnak. Bár így utólag… nem hiányzott volna belőle. Amikor megpuhult, kézimixerrel összeizéltem, öntöttem hozzá tejszínt és végre megkóstoltam… Hát egy kis só hiányzott belőle, majd a tejszínnel is összerottyantottam és KÉSZ.
Nagyon apróra vágott sonkát sütöttem ki hozzá és ezt szórtam a tetejére!
Világi jó lett! Most nem azért, de tényleg 🙂
Éljen a sütőtök és az ő nyomelemei….
Találkozások….
2012 november 23. | Szerző: rezangyal11@freemail.hu
Nem tudom mi van mostanában, de zsinórban olyan emberekkel „futok össze”, akiket év(tizedek) óta nem láttam…
Egyik hétvégén főzés közben benyomtam a tévét és putty, eccercsak a szalagavatós, meg ballagási képeinket mutogatják a képernyőn… Majdnem kiesett a fakanál a kezemből, mikoris megszólalt az egyik volt osztálytársam… Nééézem a műsort: hát portréfilmet csináltak róla, és nem is akármilyet. Nagyon jól sikerült. (Ő egyébként lelkész.)
Aztán: a fészbúkra kitett valaki egy aranyos menhelyi kutyaportrét. Olyan szívfájdítóan nézett szegény kutyus és úgy fogott a két lábával egy nagy kiflit, mintha a világ legnagyobb velőscsontja lenne. Komolyan belefacsarodott a szívem. Ezen elindulva, végülis a városi kutyamenhely honlapján kötöttem ki, ahonnan elkavartam egy youtube videoig, amin egy másik –szintén gimis- osztálytársamról volt egy összeállítás. Anno, gimi után sokáig leveleztünk (akkor még postai levél volt csak), aztán egyszer jól összevesztünk és azóta se kép, se hang. Még osztálytalálkozókra sem jött el soha. Mostmeg csak meredtem a képernyőre… Annyira megváltozott…. mindenhogyan… a hangja… azon lepődtem meg legjobban.
A harmadik: az egyik gyerekkori barátnőm, akivel anno sülve-főve együtt voltunk, aztán elsodródtunk egymástól. Na nem messzire, de kb. 20 éve nem találkoztunk, mígnem tavaly összefutottunk a városban és telefonszámot cseréltünk. Az idén kb. nyár elején már el is jutottunk odáig, hogy végre összeültünk.. Vele kapcsolatban állapítottam meg, hogy mégiscsak van olyan, hogy „relatíve jódógombaság”…. Merthogy miután vele beszéltem, úgy vezettem hazáig, hogy másodpercenként belémhasított, hogy milyen jó nekem. És pár hete, mikor találkoztunk újra, csak megerősítette szegény bennem ezt az érzést, mert ahogy beszélt, percenként csak annyit tudtam mondani, hogy: „Jééézusom! „ „Ne már!” meg hasonló épületes dolgokat. Egy idő után el is hallgattam, mert rájöttem, hogy nem kéne itt szörnyülködni a mondanivalóján… Szóval úgy gondoltam, hogy ezzel a két találkozással letudtuk egymást a következő 20 évre. Merthogy már a második tali előtt se igen tudtam, hogy kiről-miről fogunk mi beszélgetni… Erreföl, felhívott a héten, hogy találkozhatnánk. Hát… nem vagyok én elrontója… Dehát izé… Olyan érdekes. Mindig rohan. egyfolytában csöng a mobilja, emberekkel dolgozik… szóval nem olyan mint akinek ember / társaság hiánya van… Szóval nem értem ezt a hirtelen ragaszkodást.
A negyedik: a héten tanfolyamon voltam Nagyvárosban egy cégnél, akitől szoftvert készülünk venni. Ahogy mentünk be a terembe, ott éppen vége volt egy hajnali angol órának, szóval ki-be mászkált a jónép, mikor eccercsak felvisítottam, hogy Géééézaaaa…. Óde megörültem neki. Mondta is, hogy kezdte zokon venni, hogy úgy elmentem mellette mintha sose láttam volna. Nem fejtettem ki, hogy én csak szemmagasságig nézek, onnan meg nem volt ismerős… J . Vigyorogva mentem felé és nyújtottam a kezem, erre adott két puszit…
Hmm… Nem voltunk mi ilyen összeborulós kapcsolatban, de tagadhatatlanul jól esett és látszott rajta, hogy tényleg örül. Kb. 6 éve volt kontaktom az egyik cégnél. Sokat „problémamegoldottunk” együtt. Szerettem vele dolgozni. Nem mellesleg tök jóképű volt, amin az öltöny csak emelt (merthogy abban kellett nekik …) és szemtelenül fiatal. Szóval sajnáltam mikor leszámolt. Ésakkor most itt összefutottunk.
Szóval ez a négy a hét termése. Olyan különös, Annyit gondolkodtam rajta, hogy mi lehet ez.
Mostanában … egy jó ideje… sokat rágódom a szüleimen, aminek tudom, hogy semmi teteje nincs. És tök mindegy már, bármire is jutok… a dolgok úgy maradnak. Nulla fölötti pillanatomban mindig tudom, hogy le kéne zárnom a múltat már mindenféle formában. Nem kell már azon gondolkodni ami elmúlt. És akkor itt van ez. Miért most? Miért éppen ők?
Szerintem nincsenek véletlenek. Csak nem sikerül értelmeznem az üzenetet…
Itt is megtalálsz 🙂
Oldal ajánlása emailben
X