Hali…
2013 február 1. | Szerző: rezangyal11@freemail.hu
Nos, itt vagyok… Bár úgy látom nem hiányoztam senkinek… (Igen, várom, hogy „ Deee hiányoztááál!” 🙂 ) A nagy büdös helyzet az, hogy mostmár több 1 hónapja eléggé sz*ul vagyok, köhögök meg miegymás. Mondjuk nem annyira mint pár hete, de még mindig nem vagyok 100as. Megjártam egy rakás orvost… a legutóbbi pl. kideriválta, hogy házipor allergiám van! Csak néztem mint a vett malac! Miiiiaaaa bánat??!? Próbáltam alkudozni, hogy nemelehetne-e inkább a házimacska, vagy az aranyhal….. de nem! Azt mondta a doki, hogy ez nem macska hanem a por. Basszus! Demondjuk vannak ellenérveim:
Mert pl. mindkét alkarom telepöttyözték és az utolsó pöttynek nagyon pirosnak kellett volna lenni, mert az volt az ellenpróba vagy mi a bánat és az nekem eltűnt a kezemről.
A doki meg az asszisztens csak lestek, hogy ők még ilyet nem láttak. Na itt próbáltam meg alkudozni, hátha nem is por az a pötty hanem gekkó… Mert mondjuk azt is sajnáltam volna, ha többet nem simogathatok gekkót, vagy aranyhalat, de azt inkább túléltem volna, mint a kedvenc háziporomat.
Reggelre bedagad a szemem és fújom az orrom, majd 1 óra alatt stabilizálódom oszt kész… nem folyik, nem viszket, nem prüszkölök…. Viszont a köhögésem sem ettől van, tuti…
A háziorvos azt mondta ma, hogy várjak türelemmel, majd elmúlik…. :o)
Jobb ötletem nem lévén, várok… és igyekszem nem csinálni magammal mélyinterjúkat. Mert nem tudom mire fogjam, a betegségre vagy a Szaturnuszra, ami ugye jól rámfordult… Szóval nemtom mitől, de ilyen rosszkedvű, depis, lehangolt izé nem is tudom voltam-e már az életben. Csak reménykedem, hogy elmúlik…
Reform muffin 8 után!
2013 január 9. | Szerző: rezangyal11@freemail.hu
Gasztropercek
(Gyengébb idegzetűek most vegyék le a polcról Horváth Ilonát és menjenek békével. )
Nincs étvágyam… tadammm… ilyen is régen volt… Szerintem az antibió miatt van, mert az annyira de annyira rossz… elmesélni nem lehet. Tudom már ecseteltem, de eccerűen hihetetlen.
Tegnap aztán, betegszabim utolsó napján fekszem kimerülten az éhségtől 🙂 és mit látok?… Na mit?
A zöld zoknim életre kel. Föláll a parkettán és közli, hogy ezt nem bírja tovább és csináljunk mááár valamit….
– Jajjj Pocak! –mondom neki, merthogy sec-perc átláttam a helyzetet- Miii a búbánatos epesavat akarsz te csinálni? Nyugodj meg, szavad nem lehet mert ma csak pirítóst kaptál, meg narancsot, meg antibiót….
Erre azt mondja, hogy éppen ez az. Eddig tömtem minden földi jóval, mostmeg elvonási tünetei vannak és ő ezt már nem bírja… azon nyomban süssek neki muffint!
Totálisan elképedtem. Egymás után kaptam elő a jobbnál-jobb érveket ellene, hogy mégiscsak betegszabin vagyunk, inkább a pirítós felé kéne tendálni, mint a muffin felé, és érzem én, hogy nem is kívánja igazán az édességet. Meg mi van ha nagyon meglódul a kezemben a muffinrecept és túllövök az ehetőség határán… nincs itthon egy fél kanál aktívia sem, hogy aztán helyrerázzuk a bifiduszokat!
De nem, bakker, eljátszotta a zöld nagyhalált… összecsuklott, hánykolódott és közölte, hogy lesz*rja a bifiduszokat. Süssünk má’ muffint!!
No persze a vége az lett, hogy megszántam. Elvégre nem pekingi narancsos kacsát akart szegénykém… A muffin az nem nagy dolog.
Igaz?
Ja!
Úgyhogy félretolva a még mindig színészkedő Pocakot, nekiálltam megkeresni Juju barátném alapmuffin receptjét. Viszont miután ráleltem, rögtön el is vetettem, mert egy bögre olajat írt és arra Pocak azt mondta, hogy BOA, márpedig úgy érzem neki még pár napig teljhatalma lesz fölöttem.
Úgyhogy irány a virtuális receptesmappám…
Éésss igen! Volt ott muffinrecept több száz. Olyan is, amibe abszolúte nem olaj a kötőanyag, hanem pl. tej.
Mivel a recept roppant eccerű volt, -nomeg a gasztrokaland kedvéért is-, kicsit felturbóztam. Tettem bele kókuszreszeléket, meg csokiforgácsot 🙂 , Pocak egyből abbahagyta a BOA-zást és élénken nyammogni kezdett… Megegyeztünk, hogy a ¾ bögre cukrot kihagyjuk, helyette egy jó marék xilitet és egy vaníliás cukrot tettem a tojássárgájába, amivel kikevertem. (Ez mondjuk kizárólag esztétikai problémát jelent majd később, mertugye nem jön úgy fel a tészta) dehát arra gondoltunk, ne legyünk már annyira elszénhidrátosodva, elvégre élénken foglakoztat minket az életmódváltás…)
A közbejövő néhány gixert viszont simán legyőztük… nem találtam a cuccot eléggé folyósnak, úgyhogy még öntöttem hozzá tejet, éshát maradjunk annyiban, hogy a tojásfehérje felverése se került ki nálam a mission mystical kategóriából… (Igen, géppel verem, műanyag tálban, picike sóval, -hol lesz belőle nagy hab, hol nem… -most a holnem jött be természetesen)
Mikor ilyen frappáns módon kész voltam az alapanyagok összevegyítésével, azt gondoltam ki, hogy ha már kihagytuk belőle a cukrot, olvasztok fel étcsokit és a kész muffinokat majd jól beleforgatom egyenként, sőt szórok a tetejükre kókuszreszeléket… Nyammm… No, Pocak rögtön megvidámodott, mert látta, hogy ezzel a húzással újabb csapást fogunk mérni ősellenségeire a bifiduszokra!
Viszont fél perc alatt leesett neki a tantusz és roppant pipa lett, mondván, hogy azért ő nem szánta az egész napot erre a projektre, és különben is, ki fogja itt telecsöpögtetni a konyhát olvasztott csokiban fetrengő muffinokkal…
Meg kell hogy mondjam, igazat adtam neki. A nyavalya fog kapszlizgatni, meg majd beleragad ha nem kapom el a sütésidőt, sőt 12 alulégett muffin az gázabb mint egy alulégett tepsis süti… úgyhogy ezen vezérgondolat mentén haladva kitaláltam, hogy tepsiben fogom megsütni a reformmuffint…
Szóval muffintészta be a sütőbe, én meg nekiálltam olvasztani a csokit … dobtam mellé egykis vajat és roppantul keveselltem a mennyiségét. Tipródtam egy darabig, hogy mi a bánatot tegyek bele, hogy több legyen… Kakaóm persze nem volt itthon csak forrócsoki porom, arról meg Pocak lebeszélt 🙂 Pedig sztem tök jó lett volna.
Viszont! Megint előbújt belőlem a GordonRemszi és eszembe ötlött, hogy Nana húsvéti nyula még ott kallódik a hűtőben!! Merthogy amikor megkapta, megautóztattuk és úgy megolvadt a csomagtartóban, hogy ahogy hozzá értünk összecsuklott. A hűtőig is zacskóban vittük el szegényt, és azóta is ott várta a jobb sorsát, de valahogy Nana mindig itthagyta.
Szóval arra gondoltam, hogy tökéletes csokipótlék lesz a reformmuffinom tetejére! Pocaknak ugyan voltak fenntartásai, mert azt el kell mondjam, Nana kedvenc csokija az AfterEight (mondjuk most karácsonykor tudtomra adta, hogy mégsem a kedvence), és hát nyúlkoma is abból készült.
No de kicsire nem adunk. Pocakot lehurrogtam, a nyulat pedig rásütöttem a tepsismuffin tetejére , a végén pedig még szórtam rá kókuszreszeléket.
Az eredmény egy 20 percig csőben érlelt / sült, nagyon izgalmas ízvilággal rendelkező, nem túl magas tésztájú sütemény, aminek kitűnő aromát ad a tetején levő étcsokoládé bevonat, és szinte gasztrológiai orgazmust okoz, mikor az utolsó falatnál a mentolos aroma átadja helyét egy erős, de nem tolakodó, kókuszos ízvilágnak. Pocak, tiszta ásványvíz fogyasztását ajánlja mellé.
No és hogy ki ette meg? Meg kell mondjam Én nem igazán kívántam és mikor már kész volt, Pocak se nagyon kepesztett érte… (Azóta kiderült, hogy KreatívLélek vette rá, hogy hisztizzen nálam egy kicsit a sütés miatt…)
Szóval persze azért megkóstoltam és mivel átment a teszten úgy gondoltam, hogy beviszem a kollégáknak. Pocak mondta, hogy reggel etessem meg velük, mert akkormég úgyis mindennek fogkrém íze van, észre sem veszik a nüansznyi leleményt.. Énmeg viszont mondtam, hogy nem addig van az… A süti neve: AfterEight szeletet lesz és kész. Elvégre vállaljuk fel az újításainkat.…. Semmi terelés…..
Nem?
De!
És igen! Sikert arattam vele! G.-nél simán átment a próbán és a főnök is több szeletet evett belőle –tehát nem az udvariasság vezérelte. Kitettem a konyhaasztalra és biza szépen elfogyott! 🙂
Szóval mindenki nyugodtan kísérletezzen. Ha nem fut ki, nem robban fel, akkor lehet kóstol(tat)ni !:)
__________
G. meglátta a kapitális méretű antibiotikumomat és a monitora mögül nagyokat pillogva megszólalt:
– Te azt megeszed?
– Kénytelen vagyok.
– De hát az kúp!!!
– Jókor szólsz vazze, már csak kettő maradt belőle 🙂
————————-
Ünnep utáni ez+az
2013 január 8. | Szerző: rezangyal11@freemail.hu
Maguk alá temettek az ünnepek és még mindig nem sikerült rendesen kimásznom… Próbáltam tartani a lépést a sodrással. Voltam vendég és vendéglátó, főztem, mosogattam és ettem…ettem…ettem… közben meg egyre inkább közérzetem volt. Kúráltam mindennel, de a vége az lett, hogy mégiscsak orvoshoz mentem, aki természetesen antibiotikumot írt fel és bizony annyira sz*rul voltam, hogy be is szedtem. Ill. még most is szedem.
Ez az antibió egy csuda… akkora mint egy kabátgomb, vaníliás cukor szagú és sütőpor ízű szörnyedvény… Szóval olyan BOA…
Persze az is lehet, hogy csak az elmúlt hetek sütidömpingje miatt érzek mindennek vaníliás cukor ízét.… Minendesetre eléggé sz*r.
Ámdeviszont muszáj megennem, mert belebetegedetem az ünnepekbe.
Valamikor még karácsony előtt megfáztam és ez aztán végigkíséri azóta a napjaimat. De azért szerencsére elég hullámzóan jött ki rajtam. Az ünnepek egészen jól teltek. Nana barátnőmnek köszönhetően egy kicsit spontánul is. Szentestét Nikóéknál töltöttem, majd jött Nana, karácsony után pedig Juju cuccolt be hozzám újévig.
Nem semmi volt egyébként. Már éppen kifele evickéltem a sütidömpingből, látszott az alagút vége, fogyott a szénhidrát… Ésakkor megjelent Juju, kezében egy reklámszatyorral… Kérsz mákos fornettit?
Döbbenten meredtem rá:- Miiivaaan??
No hát kiderült, hogy amíg hozzám jött és várta a buszt, a megálló mellett nyílt valami pékség és mivel már késő volt, a mákos cuccaihoz kapott még egy rakat bónuszt is…. Szóval megint tele voltunk mákosizével meg izé izével….. De becsületére legyen mondva, elfogyott
Halleluja.. mondhatnám, de neeem… ez már jópár napja volt, úgyhogy most megyek oszt sütök egy reform muffint. Nem attól lesz reform, hogy zabból van meg tofuból, hanem azért mert tepsiben fog kisülni.
Mondjuk még nem tudja, de jobb az ilyet később megtudni.
Nem?
De!
Ennél nagyobb traumája már csak az lesz, hogy több muffin receptből ollóztam össze 🙂
Majd beszámolok 🙂
Ünnep előtti ez+az…
2012 december 17. | Szerző: rezangyal11@freemail.hu
Szoktunk karácsonyra – télapóra ilyen apróságokat adni egymásnak a cégnél a csajokkal, úgyhogy „kitámadt egy pompázatos ötletem” miszerint összecsomagolok néhány aprócsokit, oszt fölpántlikázom… ( örülhetnek, hogy nem főztem megint marcilikőrt :o)
De a marcipán motívumot nem vetettem el teljesen, így kb. 2 hete vettem egy doboz lübecki csokis fajtát, mondván az tök fini és szét lehet szedni 10 darabra… Sajnos azonban elkövettem azt a baklövést, hogy egy gyenge pillanatomban megkóstoltam. Mentségemre szólva, muszáj volt, hátha bűn rossz és olyat csak nem osztogathat az ember… meghát még mindig maradt kilenc.
No nem sorolom tovább mind a hatnak a történetét, de alapos indokom volt higgye meg a világ. Hogy a maradék háromból hánynak lesz új gazdája az rejtély, de már odáig süllyedtem, hogy kint hagytam a szekrényen. (Eddig mindig visszaraktam becsülettel a dobozába, meg a fiókba) Mostmár ennyikével csak nem megyek világ csúfjára.
Nem?
De!
Így aztán ma vettem pótlást és holnap csinálok belőle kis csomagocskákat. Odáig már csak nem vetemedem, hogy azokat kibontsam. Meg különben is szerdán, csütörtökön dolgozom, úgyhogy gazdára találnak. Addig pedig erős leszek!
MEG TUDOM CSINÁLNI!!
—————-
Mint fentebb kiderült a sorok között, a hét elején szabin vagyok. Konkrétan ma meg holnap, takarítási célzattal… Most mit mondjak? Ideteregessem a szennyest? Na, mondjuk azt pont nem tudnám, mert háromszor ment a mosógép a hétvégén és az előbb pedig vasaltam, node ezen kívül….
Mondjuk nem voltam ám teljesen tétlen. Juju barátném meg az ő Szentembere elhozták a gardrób polcokat, cipőspolcot, könyvespolcot…. szóval ezeket rakosgattam, meg kúráltam a torkomat, mert köhögök piszkosul.
Aztán ahogy így lazáskodtam, az jutott eszembe, hogy nem is kéne ezt a takarítást nagyon elkapkodni! Ha pénteken világvége lesz, akkor nem mindegy, hogy megpucoltam-e az ablakot? Ha elmarad, akkormeg szombaton még mindig kiporszívózhatok 🙂
——————
No ezzel nem mondok nagyot, de ez az internet csuda egy dolog. Az egyik boltban karácsonyi számok szóltak, és a fülembe mászott az egyik. Konkrétan annyit tudtam az egészről, hogy a refrénje „rapapampam”…
És igen!
Megvan!
Azért az nem semmi, hogy ilyeneket lehet tenni.
Szerintem…
Ez jó!
Erről már lemaradtál…
2012 december 12. | Szerző: rezangyal11@freemail.hu
Mondhatnám, hogy még éppen időben szólok, hogy a férfinép nekiálljon Luca székét farigcsálni, de gondolom nem sok férfiember olvassa ezeket a sorokat, meg ahogy majd kiderül, nem kis gondot vesz a nyakába, aki ilyesmire vetemedik. Szóval mindenkit el kell keserítenem, aki hirtelen előkapta a kisbicskáját, hogy na most… Hát nem! Nem az van, hogy eccerűen csak fogok egy lucát meg egy széket oszt jól összeapplikálom őket.
De nem ám!
Ez annál sokkal bonyolultabb. És szerintem igazi, tökös fickónak kell annak lenni, aki ilyesmibe vágja a fejszéjét.
Először is 9 féle fa kell hozzá… kökény, boróka, jávor, körte, som, jegenyefenyő, akác és rózsa. Szerintem nem árt, ha a vállalkozó szellem már nyár végén elkezdi járni az erdőt egy növényhatározóval…
A munkamenet is alapos tervezést igényel, mert 13 napig kell készülnie és minden nap csak egy műveletet lehet rajta végezni. Ámdeviszont pucc-passzra készen kell állnia december 26-ra, az éjféli misére!
Az összerakását sem lehet ám elnagyolni, mert olyan erősnek kell lennie, hogy elbírjon egy férfiembert, minimum a készítőjét, akinek december 26.-án a kabátja alatt kell a misére becsempészni a széket… (hát ennek az elképzelésével még elleszek egy darabig… 🙂 )
A mise alatt aztán ha óvatosan előhalászta az objektumot, akkor ráállva megláthatta a boszorkányt. A boszorkányok ilyenkor szarvakat hordtak és emiatt a templomkapun belépve a fejüket le kellett hajtaniuk. Viszont Luca székén állva éjfélkor felismerték őket. Ezután ha férfiemberünk nem pisilte össze magát ijedelmében, jól tette ha mielőbb menekülőre fogta a dolgot, nehogy a boszorkák széjjeltépjék. Ha volt esze és előrelátó volt, akkor a zsebében mákot vitt, hogy menekülés közben elszórhassa. A boszorkányoknak ugyanis valami elképesztő oknál fogva ezt fel kellett szedegetniük és így nem tudták elkapni. Azt már meg se merem említeni, hogy a Luca székét is vinnie kellett magával, hogy otthon aztán a tűzre vesse. A tűzben a sok kis fadarab sikoltozni kezdett, és ha csend volt karácsony hajnalán, még hallhatták a fadarabok jajgatását is, mert ez a tűz a boszorkák végét jelentette.
Ésakkor még mindig nincs vége emberünk megpróbáltatásainak, mert ezután a kulcslyukba fokhagymát kellett dugnia, a kést a bal ajtófélfába vágni, a söprűt pedig keresztbe állítani, hogy minden rontástól védve legyen. Mindeközben persze nagyon észnél kellett lennie, mert mondjuk ha a fentieket összekeverte akkor megette a fene az egészet.
Rápacsált!
Meg lett rontva!
Én csak amondó volnék, már a legények felé…. üljenek nyugton december 26.-án, billegtessék a mákmorzsát a bajszukon, vagy a szájuk szegletében, oszt pihengessenek a radiátorsutban, békésen….
Mer’ az jó!
/forrás:wikipedia/
Morzsákok…
2012 december 11. | Szerző: rezangyal11@freemail.hu
csütörtök este 6kor -no jó, délután 6kor- de sötét volt…. szóval indultam haza a cégtől kocsival, mikoris a parkolóból kifordulva már sejtettem, hogy nem lesz unalmas az utam, és teljesen biztos voltam benne, hogy nem is a szokásos 5 percig fog tartani. A totálisan egyenletesen lefagyott út két oldalán volt néhány félreállított kocsi meg egy vészvillogós kamion, de ezeken még túltettem magam, mikoris jött a körforgalom, amiből fölfele vezet az utam a hegyre…. No itt feneklettem meg. A körforgalomból még kiértem de aztán egyszercsak megállt a kocsi, a kerekek elforogtak a jégen és kész. Ott álltam. Se előre, se hátra nem mozdultam, úgyhogy szerencsésen bedugult tőlem két főút is (hát ha más csinálok valamit az legyen alapos… 🙂 ) Végül az utánam állónak leesett, hogy ha nem csinál velem valamit, akkor hajnalban is ott leszünk, a sor vége meg Záhonynál, úgyhogy jött és megtolt. Szerencsére sikerült továbblöknie és apró rejtekutakon (amit nem jártak még össze az autók), egyesben, több mint fél óra alatt hazaértem. Ebből egyszer gőzöm sem volt, hogy hol vagyok, csak azt tudtam, hogy azért inkább felfele kell mennem, mint bármely más irányba. Arra is gondoltam, hogy én is leteszem valahol a kocsit és otthagyom, de úgy voltam vele, hogy ezt minél közelebb a házhoz kéne megtenni…. Végülis addig centiztem míg hazaértem. Hát ültem egy darabig a kocsiban, miután leállítottam a motort. Megveregettem a vállam és most várom a meghívót a „Tökös csaj” díjátadóra.
—————————
Nem nagyon megy nekem ez a karácsonyra hangolódás. Hiába tettem a lakásba diszeket, meg eléggé jól állok az ajándékokkal is -gyakorlatilak csak Nanáé nincs meg- valahogy a fílingje hiányzik. Bár a héten Nikóval készülünk forraltborozni –az lehet, hogy lendít a dolgon 🙂 Szóval arra gondoltam szombaton este, hogy van itt a hegy lábánál egy nagyon pici, „helyes” kis fa templom, lemegyek, hátha…
Hát nem!
Kis túlzással, mire elhelyezkedtem, lenyugodtam… vége volt a misének. Nem néztem meg az órát, de meglepne ha fél óránál tovább tartott volna.. Olyan érzésem volt, hogy csak úgy lezavarták, hogy legyünk már túl rajta. Nem volt idő ráhangolódni.
Ráadásul egy 8-9 éves forma kiskölyök olvasott fel háromszor is, ami kifejezetten idegesített. Korához képest olvasott. Semmi hangsúly, néha egy-egy szónak kétszer is nekiugrott és nyilvánvalóan gőze nem volt arról mit olvas. Ez lehet egyszer jópofa (bár azért én otthon elolvastattam volna vele párszor, ha már kiáll a gyülekezet elé), de mondjuk háromszor már sok volt a rosszból. Meg mondjuk most akadtam ki ezen a perselyezésen is. Megy a mise, számomra úgy tűnt, hogy kb. 10 perce, és egyszercsak elkezdenek csörögni azzal a vacakkal. Milyenmár, hogy mindenkinek odadugják az orra elé?!? Miért nem lehet egy perselyt tenni az ajtóba és aki akar, az jövet / menet bedobná az oda szánt összeget? Nem csörömpölnének hosszú percekig…
Nem!
Nem voltam éppen HP üzemmódban!
Csak arra gondoltam, hogy egy szombat esti misét nem kellene elkapkodni. Akkor már hova a fenébe sietünk? Különben is jön a karácsony, advent van, a téma úgymond a porban hever. Ezzel úgy el lehetett volna pepecselni egy kicsit. Valami jó példabeszédet mondani, vagy mondjuk az atya úgy magától mondhatott volna valami személyeset, amitől úgy érezte volna az ember, hogy na, kapott a lelkem valamit… Szerintem a miséknek az egyik feladata az lenne, hogy megerősítse a lelket a „kinti” zegernye ellen és nem az, hogy pitty-putty, fizess, mehetsz.
Mint a futószalag…
Tényleg, miért járnak az emberek templomba?
Én kb. évente egyszer betérek, de mindig jobban csalódom.
——————-
Tegnap este hangversenyre mentünk Jujuval. Naagyon családias hangulata volt, össz-vissz kb hatvan fős közönséggel… A műsor első felében egy ütős együttes jeleskedet…. Hááát…
Jóvót az, csak nekem kellett volna pihentebbnek lennem. Van az úgy, hogy az embert idegesíti a dobszóló és a hangos, csattogós zaj… Az elején még túltettem magam de amikor behoztak valami ősi baszk hangszert, ami konkrétan úgy nézett ki, mintha egy kidőlt fakerítés nagykapuja feküdne egy hokedlin és ezt két fickó elkezdte ütni 4 bézbólütővel… No azt szívesen kihagytam volna. A leírás egyáltalán nem túlzó, és tényleg ütötték a kerítést, de neeem úúgy, hogy méregből, hanem ütemre… A „zenészeken” látszott, hogy piszkosul élvezik, a közönségre pedig a meglepetések erejével hatott. Én mondjuk megelégedtem volna a mű felével. (A baszkok egyébként jeles alkalmakkor használják ezt a hangszert, pl. amikor elkészült az almabor, ezzel hívják a népeket mulatságba, meg ezzel jeleznek a szomszéd falunak, hogy lovasok jönnek… )
A következőkben egy belga fickó, aki híres filmes, operatőr….megmég sokminden, művét adták elő, ami abból állt, hogy a három fickó leült 1-1 székre, előttük 1-1 asztal és a kezük összes alkatrészével elkezdtek az asztalon matatni. Csiszatolták, verték, kapargatták, ütögették… és ezt jóó sokáig… Mivel az asztalok előtt volt 1-1 mikrofon, a legapróbb neszt is tökéletesen hallottuk. Persze volt előttük valamiféle „kotta” is amiből tudták, hogy most a csisza jön, vagy a kopogás… Meg össze is voltak hangolódva teljesen… Szóval nem volt rossz ez sem, csak itt sem találta el a szerző azt a pontot, amikor abba kellett volna hagynia…
Az jutott eszembe közben, hogy milyen ötletes, mert így bárki lehet hangszeres tudás és kottaismeret nélkül is zeneszerző 🙂
Hát remélem a fickó filmjei azért jobbak.
Szünet után aztán végre kisimultam. Egy kamaraegyüttes játszotta Vivalditól a „Négy évszak”-ot… Egyszerűen csak zenéltek…
Parfüm…
2012 december 4. | Szerző: rezangyal11@freemail.hu
Az elmúlt hetekben, ahogy megszólalt Brady az új Chanel reklámban, kaszát-kapát eldobva loholtam a tv elé, mert szent elhatározásom volt, hogy márpedig én ezt a monológot Meg Fogom Érteni. (Főleg, hogy feliratozva is van 🙂 -ugye. Nade nem úúgy! Hanem angolul akartam megérteni… )
Szóval, hogy mit búúg a drága… Hellyel-közzel össze is jött az angol és a magyar összepasszintása, kivéve a végét:
my luck –
my fate –
my fortune – és itt hökk… mer’ a „luck” meg a „fortune”… ?
ésakkor ezt most mé’…?!?
Aztán persze kigugliztam, hogy a fortune nemcsak szerencsét jelent, hanem végzetet is, de arra meg sokkal egyértelműbb lett volna a destiny… (számomra)
A „luck” meg a feliratozás szerint örömöt jelent, a szótárban viszont erről nem tudnak.
És különben is ennek az egész szövegnek nincs semmi értelme.
„ Ez nem egy utazás. Minden utazás véget ér, de mi tovább megyünk. A világ változik és mi vele változunk…. „
Még külön-külön hagyján. De így együtt olyan, mintha random rakták volna össze…
Brady pedig olyan átéléssel adja elő, mintha megosztaná velünk az élet alapigazságait. Ha nem lenne ilyen rövid, és felocsúdhatnánk, talán jegyzetelnénk is. Jó! Mondjuk nekem néhol pl. MüllerPétert is kéccer köll olvasnom, mert némely körmondat közben rámtör a „Miiivaaan?!?” érzés….
No szóval, ilyenkor mindig kétségbeesem ráébredvén, hogy én a büdös életben nem fogok ráérezni erre a nyelvre…
De basszus. Ezért a szövegért valaki most Malibun áztathatja a golyóit!!!
*
“It’s not a journey.” “Every journey ends, but we go on. The world turns and we turn with it. Plans disappear. Dreams take over. But wherever I go, there you are — my luck, my fate, my fortune. Chanel No. 5. Inevitable.”
*
Ámdeviszontellenben!
Van ez a másik, a Banderas az új illatával… Nem tököl-pöcsöl-filozofál… Egyszerűen csak végigmegy a szálloda folyosóján a szobája felé, közben már veszi le a nyakkendőjét. Elhaladtában az ajtók előtt, egy rakás bombázó érzi meg az illatát a falakon keresztül és még PONT elcsípik mielőtt belépne a szobájába…
És meg se szólal! Nem fordul a világgal! Csak NÉZ!
Mondjuk eléggé nagy a mákja, hogy minden szobaszomszédja 25-ön innen van és fénnyel táplálkozik… 🙂
Ezen a szálon elindulva öt perc alatt körvonalazódott bennem egy parfüm reklám.
A főszereplő legyen mondjuk Clooney…
Ragyogó napsütés van, egy temetőben éppen egy szertartás zajlik, de már a vége felé tartanak. Gyászoló sokaság… miniszoknyák, nagy kalapok, fekete napszemüvegek… Néhány gyászoló virágot dob a sírba, amikor odalép Clooney és megtörten, sóhajtva bedob egy szál vörös rózsát. Egy pillanatig vár, majd elindul… a kamera távolodik -mindenki döbbenete látszódik a képen, mikor a sírból visszaszáll rózsa és hátulról megérinti az ellépő férfi vállát. A gyászolók felkiáltanak… Clooney megfordul, de addigra már egy gyönyörű nő áll mögötte, hosszú testre simuló vörös ruhában, kezében a rózsával. Clooney felragyog, a karját nyújtja a nőnek és elsétálnak egy fekete kabrió felé…
A kamera belenéz a sírba a nyitott tetejű koporsóra és megszólal egy KautzkyArmandosan mélyhangú narrátor : Klúnimász! Az elhagyhatatlan!
Az illat, amelytől életre kelsz!
Nnna….
Nem ám „Inevitable!” !
Összességében azonban, halleluja, vivát, és felüdülés „az ország vezető hashajtója” meg az „ország vezető takonygyógyszere” között két szexi pasi néminemű illatanyaggal..
Három dolog…
2012 november 30. | Szerző: rezangyal11@freemail.hu
Első.
Tudta valaki, hogy a „Guzmán Bromélia” a trópusokon őshonos?
Nem, mi?
Hát ez az!
Erreföl kaptam egy cseréppel a szülinapomra Nanától. Merthogy olyan szép sárga a virága, olyan mint a napsütés… (Mondjuk tényleg.) Node az én tetőteremben ilyenkor december tájékán a klíma inkább a grönlandira hajaz, mint trópusira, so szegény kankalin csak kornyadozott a kredencen. Ráadásul gőzünk sem volt a nevét illetően, úgyhogy nem tudtuk kiguglizni, hogy mit szeret. Ma aztán gondoltam egyet és bevittem a céghez, aholis T1 kollégám –mindenek tudója- kapásból rávágta, hogy bromélia, innen meg már csak egy guglienter választott el a guzmán broméliától…
Nna… hogy ez milyen egy mimóza virág ?!?
Locsolni, azt csak alulról szabad –de rápacsált a szentem, mert nincs kilyukasztva a cserepe. Vizet kell önteni a levélnyelekbe, meg a közepén levő virágba DE! csak akkor ha meleg van. Ha hidegben öntesz bele akkor kirothad, ha meleg van és nem öntesz bele akkor kiszárad. Viszont, ha valami guzmán csoda folytán életben tudod tartani, akkor se örüljél olyan nagyon, mert 3 éves élettartama alatt egyszer virágzik –T1 megjegyezte, hogy ezexerint akkor ez most haldoklik …öö ja- és amikor elvirágzott akkor az egész növény kiszárad és oldalt hoz ilyen hajtásokat amiket el kell ültetni, ergo kezdheted az egész cécót újra…
A legszebbet a végére hagytam. Idézet a netes növénytanból: „Mivel nedves környezetben él a guzmán bromélia, csigák támadhatják meg, még a szobában is nemcsak a kertészetben. Kézzel vagy csiga-csalival távolítsuk el őket.”
Már látom ahogy G. egy hétfői hajnalon elsőként betrappol az irodába és látja amint a csigák csapatokba verődve támadják az asztalát, csócsálják a laptopját és eszik a búgatóporait… Sőt! Az ajtó mögött leselkedő fő csigacsapat hátulról ráveti magát szegény G.-re, aki a meglepetéstől…… -na jó, ezt majd máskor írom meg 🙂
Hacsak nem veszek valami csigacsalit, ugye…
🙂 Megvan az, hogy szőkenő bemegy decemberben a karácsonyi tömeges teszkóba és arról faggatja az eladót, hogy hol tartják a csigacsalit…?!?
Takácsatkákat, gyökértetveket már meg se’ említem!
Ez itt a Guzmán Bromélia Ez pedig a Tasmán Ördög
(Mintha vonzaná az egyik a másikat -hja… nem ám a csigákat, vazze!)
__________________________________
Második.
Mint említettem volt: elfüstölt a hajszárítóm. Mondjuk már megszolgálta az árát, hisz legalább 15 éve nyüstöltem szegényt. Szeretem a megszokott cuccaimat, na.
Nodehát nincs mit tenni, hajszárítót köll venni.
Egyik tanfolyami napról hazafele autózván, Petronella megemlítette, hogy neki olyan hajszárítója van ami körkefében végződik és az milyen jó és kölcsön adja nekem kipróbára. No meg is ejtettük a kölcsönt, vittem haza a zsákmányt, ls lendületből szárítottam vele a hajam….
Khm… hát… az első tekerésnél biztos voltam benne, hogy nekem az életben nem köll ilyen, hisz meg se tudom fogni. A másodiknál már tudtam, hogy az volt az igazi, ami tönkre ment és elkeseredetten néztem a hosszú, vizes hajamat, meg a kezemben az elmés eszközt. Aztán más választásom nem lévén, tovább próbálkoztam éééééssss…. ráéreztem az ízére… Háááát kéremszépen, ez egy csodamasina. A végén már úgy szorítottam, hogy én ezt soha-soha többet az a ripityomos életben nem adom vissza. De aztán a bal kezem lefejtette róla a jobb kezem elkékülő ujjait szépen sorban… és miután sírva búcsút vettem tőle, visszaszolgáltattam Petronellának.
Node!
Bele lett így ültetve a bogár a fülembe… Mert mostantól tudtam, hogy az életem megváltozott és innentől már soha nem lesz olyan mint a hőlégbefúvásos, forgókefés, csodaondola előtt!
Úgyhogy elindultam a GazdaságosBoltba, mert ott ugye több polcnyi ketyere van. G. persze felhördült, hogy „méééé’ oda? kíínait akarsz venni?” Demivel ő pasi, nem ért hozzá. Azért oda, mert az van a legközelebb és nem volt kedvem beautózni a városba. Nna.
A vevésnél meg ám jó, hogy résen voltam, mert ebből a ketyeréből olyan is van -ill. leginkább olyan van- ami nem forgóskefés…. És szétszedettem miszlikre az EladóPasival, mer’ azt mondta, hogy forog énmeg mondtam, hogy de miért nincs ráírva? Szerintem tutira nem forog. Ésakkor kötötte az ebet a karóhoz, hogy márpedig forog. Kérdeztem, hogy mivan ha nem? Erre azt mondta, hogy akkor visszaveszik. Nade mondtem, hogy tudjamikor jövök én ezzel most vissza, nézzük meg… Ésakkor teljesen szét kellett szedni 🙂 mert az alján volt a lényeges része. Diadalittasan bedugta…
Ééssss persze nem forgott…
Nem is volt rajta forgatós gomb!! Ésakkorén mondtam neki, hogy “naugye” és jól otthagytam. 🙂
A trauma miatt aznap nem is folytattam a vadászatot csak másnap. Akkor viszont beközlekedtem a MédiásBoltba, aholis csak kétféle volt. Az egyik k*va sokba került, a másik meg csak szimplán drága volt. Megint szétszedettem a dobozt, hogy benne van-e minden, mert mostmár nagyon dörzsölt vagyok. (az látszódott a dobozon, hogy forgós)
Ember belenéz, aztán tanácstalanul rám:
-Ennek kell ebben lenni?
Azt hittem viccel, de tök komolyan kérdezte…
Végül megállapítottuk, hogy oké, bár megjegyzem, ennyiért már a két körkefén kívül egy hajszárító fejet is adhattak volna hozzá…
A Nagy Vadászat után –hogy levezessük a feszültséget- találkoztunk Nikóval és beültünk tejeskávézni. (Ő az ablakpuceválás feszkóját vezette a kávéba.)
– Nna… vettél hajszárítót?
-…óóó….. vettem. Naagggyon pöpec. Ez ilyen hajformázó. Hőlégbefúvásos, több fokozatban löki a meleget, van hozzá két körkefe, amit forgathatok két irányba és van rajta egy sebváltógomb, amivel két sebességbe kapcsolhatom. Van hideglevegő funkciója is, és 100 lóerős. Egyébként metál ezüst, krém vonalakkal.
– És mennyibe került? 🙂
– Hát ez az…! Ha lenne uram, szerintem most nem mernék hazamenni!
————————-
Harmadik -de a legfontosabb!
Tegnap délután hazaérve mit találtam a postaládámban?
Na mit?
Neem… nem madárfészket.
Jódógombaságot!
Az úgy volt, hogy van a Lili, aki blogot ír már 5(?) éve és én rendületlen olvasója vagyok. Két tündérbogár lánya van, Szonja és Kira. Szonja 4,5 Kira 2,5 éves és jórészt róluk szólnak a bejegyzések. Imádom, mikor Szonjának éppen „kitámad egy pompázatos ötlete” és alig várom már, hogy Kira is ontsa az okosságokat.
Node!
Szóval Lili kitalálta, hogy az olvasói között kisorsol 3 vicces fülbevalót, amiket egy emberke alkot Michigan gyurmából. Ééééés…. az egyiket megnyertem!! Tadamm…
Annyira jó, hogy ilyen emberek is vannak… akik azzal foglalkoznak, hogy örömet szerezzenek a másoknak, idegeneknek. Csomagolnak, postára viszik, feladják. És megtehette volna, hogy csak a fülbevalót teszi a zacskóba, de Ő még mellétette szívét, lelkét… egy gyönyörű üdvözlőkártyát és egy csokis marcipán kockát, amit meghatottságomban rögtön be is faltam…. Szóval jócskán túllépett azon amit vállalt. Még most is tök meghatódom ha rá gondolok és tegnap este az új nyalókás fülbevalómban még a mosogatás is sokkal élvezetesebb volt. Sőt! Úgy elmosogattam, hogy észre sem vettem. Szóval ez ilyen csodafüli. 🙂
Köszönöm Lili! Nagy örömet szereztetek.
Hálás vagyok minden emberért, aki körülöttem van. Piszok szerencsés vagyok!
A kincseim 🙂
Szivatós gasztro…
2012 november 26. | Szerző: rezangyal11@freemail.hu
No, ha múltkor a zselatin, akkor most a tortabevonó akasztott ki…
Lássuk a kályhától: A szülinapi narancsos pitémről –na jó, hívjuk narancsos gyümölcstortának- már ódákat zengtem úgy emlékszem, pár bejegyzéssel ezelőtt. Szóval utána jött ugye az ominózus replika, amit bevittem a munkahelyemre, de az már csak halovány mása volt az elsőnek, lévén, hogy amikor összevásároltam a hozzávalókat, zselatint vettem a tortazselé helyett. Oltári naivságomban , meg nagy sütési múltammal, álmomban sem gondoltam, hogy ez a két dolog nem ugyanaz… No azóta még hozzájött a zselatin fix is amiről végképp nemtom, hogy minek… Fixálja a zselatint? Mondjuk azt köll is, mert úgy jártam, hogy….
Megcsináltam a tortát, húúúde nagyon szépre meg finire és akkor gondoltam ráöntöm a tetejére a zselét, hogy megfogja a narancsokat, meg szééép fényes legyen. Beleöntöttem a kislábasba kevés vízzel és mindjárt tök gyanús lett, mert olyan tejes színre váltott… mondjuk tisztult, tisztult, de nem értettem a dolgot mert a másik ilyet nem csinált…. aztán csak kevergettem, kevergettem…. már a mamuszom tele volt a kevergetésével, de nem akart sűrűsödni. És még mindig nem értettem, hogy miiiia hééétbánatos fene van vele, mikor a másikat 5 perc alatt pitt-patt megcsináltam, ez meg itt lotyog a lábasban és hogy úgymondjam b*ik megdermedni.
Levettem a tűzről, kikukáztam a zacskóját és teljesen ledöbbentem, mert tuti voltam, hogy a másikkal nem kellett ennyit tökölni. De még mindig arra gondoltam, hogy bisssztosss, ez egy másik fajta…
No, nem akart sűrűsödni, nem akart hűlni, nem akart semmit és én legszívesebben kidobtam volna a francba. Csak az mentette meg, hogy a tortám tetejére jó sok krémet tettem és nagyon kellett volna neki, hogy valami jól összefogja, mert kezdett szétpitésedni… Szóval beraktam a hűtőbe, mondván befonom a hajam szálanként mire ez állagot vált… Éééés igen! Aki arra tippelt, hogy belekötött a lábasba az nyert! Dühöm, az enyhe morgásból átment laza k*va anyázásába, sütemény melegebb éghajlatra küldésébe és annak megfogadásába, hogy Én Többet Soha…
Kislábast az asztalon hagyva (hogy elgondolkozzon a jövőjén) leültem a TV elé –aholis GordonRamsay üvöltözött mint a veszedelem, mert nyers volt a fésűs kagyló. (Ez tök komoly, nem dramaturgiai fogás a cselekmény kiteljesítése érdekében! és igen! Mindenkinek megvan a maga problémája! )
No, miután GR süttetett egy új kagylót én is megnéztem ezt a lábasnyi betont… Hát bakker, szilárdan állt… Gondoltam veszteni nem vesztek vele, visszaraktam a gázra és újra játszottuk a meccset…
Persze megint hűtő, de már beállítottam a telefonom, hogy visítson… No persze így sem kaptam olyan állagot mint az előző zselatinnal, így amint kicsit kihűlt, negyedét ráöntöttem az akkor már igencsak darvadozó tortámra… Mondjuk beitta, mint a szivacs, de legalább a narancsok szépek lettek tőle…
Mindezek után kigugliztam, hogy nekem bizony tortazselét kellett volna vennem, a zselatint azt a krémbe szokták tenni, a habfixet a tejszínhabba (ezt mondjuk tudtam)… ööö a zselatin fixet meg nemtom hova, de mostmár vigyázok, hogy olyat ne vegyek!
Mit is akartam?
Ja! A tortabevonó.
Az a két ember, aki a blogomat olvassa, azt hihetné, hogy én egy állandóan sütkérező fajta vagyok, de nem… Csak így november, decemberben jön rám a hoppáré… (Eltekintve egy könnyebb muffinsütési láztól, 1-2 éve).
Szóval Nikó barátnémék, elhozták hozzám a náluk levő cuccaimat – mivel vasárnap amúgy is családi körutazást tettek 🙂 (rendeltünk néhány gyógyteát).
No gondoltam, ennek fele se tréfa. Sütök!
Azé’ úgy látszik, hogy a reflexeim dolgoznak… Belémivódott, hogy gyerek koromban minden hétvégén sütött valamit anyu vagy a mama, ha meg vendég jött, akkor főleg… De már egy kicsit bennem van a génmódosulat, mivel hajlamos vagyok a meló nagyobbik, macerásabb részét elbliccelni és kész tésztával babrálni. Persze ráfogom a sütőre, hogy nem szépen süt, sőt… éget…
Szóval, hogy kilyukadjak már valahova: vettem egy ilyen kétszínű, fonott kalácsot. (Na persze jól felhúztam magam, mert csokisat akartam, az eccer már bevált és finom, de nem volt) és azt gondoltam, hogy leöntöm csokival ééésss…. hm…. teával tálalom 🙂
Na… elmentem, meglőttem, hazavittem, DE nem kaptam olyan Spárolós étcsokit, amivel én le szoktam öntözni a sütiket. Szerintem az a legjobb bevonat. Fel kell olvasztani egy darab vajjal és nagyon szép fényes lesz a sütin. Na hát ebből a csokiból mindenfélefajta volt a polcon, csak sima ét nem, úgyhogy vettem tortabevonót. Nem gondoltam én ekkormég semmi rosszra. Csoki összedarabol, bele a kislábosba, mellé a darabka vaj…. ééééss…. folyik vazze… nem áll össze…. utálják egymást, az tisztán láccik. Azért vártam vele és eccercsak mikor már eluntam ráöntöttem a kalácsra, oszt kiskanállal visszakanalaztam mellőle a tetejére, utána megint, a végén meg hagytam….
Azért maradt rajta is… végülis ehető lett. Nikó pedig megvilágosított, miszerint a tortabevonóhoz nem kell vaj… Hát jóvan vazze… nem olvasgattam a hátulját. Mindenről azt hiszem, hogy ugyanúgy kell csinálni, mint az előzőt. (Csak azzal nem számolok, hogy nem ugyanaz van a kezemben )
Szerencsére azért mindenki evett belőle és mindenki le is nyelte. Figyeltem. 🙂
Egyébiránt nagyon megörültem tegnap Nikóéknak. Nemcsak a baráti szeretet okán, hanem mert mindjárt jól kitaláltam, hogy hogyan is tudnám hasznosítani a hírtelen a lakásban termett kihasználatlan emberi erőforrást. Igazából mostanában bárki is jön hozzám, mindenkivel dolgoztatok valamennyit. Vagy bútort tologat, vagy lukat fúr, vagy ragaszt… szóval valamit mindenkinek csinálni kell… (a szobabiciklis áramfejlesztőn még dolgozom)
Szóval kitaláltam, hogy mivel két pasi is horogra akadt, most le lehet akasztani a Windóz applikációs tükrömet, ami mögé múltkortájban Nikóval, késhegyre szúrva csúsztattuk be a kétoldalán ragacsos hungarocellt, és ami b*ott megragadni a tükör felöli oldalon. Illetve vezércselként a tett pillanatában megragadt, de reggelre elemelkedett és így nézett ki a falon: D -az egyenes rész a fal, a ) a tükör.
Éshát ahhoz benga-banga nagy, hogy csak úgy le-föl legyen akasztgatva, főként, hogy 5 sinpöcök tartja, de most HitesUra és PiciFia kibigyózták a felső izéket, aztán PiciFia tartotta, míg mi mítingeltünk, hogy mi a frásszal szedjük ki a tükörragasztó tubusból a ragacsot, mert a tolószerkezetet anno visszaadtam a kollegámnak. Végül HitesUra a húsklopfoló nyelét tolta bele, majd a fejét (a klopfolóét) a pocakjával tolva, elöl jött a tubusból a matéria, amit igyekezett a falra ragasztott hungarocell darabokra irányítani, miközben Lilkamilka, Nikó és Én drukkolva ugrándoztunk körülöttük… Nagyon úgy látszik, hogy sikeres volt a megmozdulás, mivel még mindig ragaszkodik egymáshoz a fal, a hungarocell és a tükör..
A tükör egyébként olyan mint a windóz logó kétszer egymás alatt. Közel 2 m magas és 1 m széles.
*
Ezen kívül még az történt, hogy elfüstölt a hajszárító a kezemben, miközben élénken szuszogtam, hogy mi a bánat éghet… No nem vagyok annyira Barbi, hogy ne vegyem észre, hogy balomban füstbomba van, csak momentán kiégett az égő a fürdőszobában, pont amivel a tükörben látnám magam. Szóval annyira azért láttam, hogy hajat tudtam szárítani, de hogy intenzíven füstöl a szerkezet, azt már nem.. Khm…
GasztroPitekusz
2013 február 25. | Szerző: rezangyal11@freemail.hu
Az úgy kezdődött, hogy volt egy fél sütőtök a hűtőmben –a másik feléből sütőtökkrém leves lett egy hete- és a „nem dobunk ki élelmiszert” jegyében kitaláltam, hogy bizony ebből süti lesz. Föl is túrtam a netet receptért, de mindegyikkel volt valami bajom…
Pl. hogy süssem meg a sütőben (majd 1 óra) aztán kapirgáljam ki a héjából… Na ez aztán nem az én világom. Elmegy egy óra, tökös még az ég is, sütim meg sehol… Meg volt amelyik recept egy csomó vajat írt, a másik jó sok cukrot…. volt olyan amelyik külön tésztát csinált pitealapnak és tökből ilyen krémszerű izé lett…. Szóval oda jutottam, hogy összecsaptam a laptopot és improvizáltam. Mondjuk úgy utólag el szoktam képedni magamon, mert elég nagy lutri volt ebben is és ha elcseszem, akkor ugye már nem csak a tököt kellett volna kidobni, hanem az összes többit amit hozzáadtam…
Node!
Bátraké a cseresznye!
Így csináltam:
Fogtam a tököt és megpucoltam, majd felkockáztam. Beletettem egy lábosba annyi vízzel ami ellepi és megfőztem. (Kb. 15 perc)
Amikor kész lett, leöntöttem róla a vizet és botmixerrel pépesítettem.
Egy csésze zabpelyhet megpörgettem a kávédarálóban, hogy ne legyen olyan „zabos” , majd összekevertem fél sütőporral. Két tojás sárgáját habosra kevertem egy vaníliás cukorral és fél zacsi Aranka vanília krémporral, majd zuttyintottam bele egy kb. ¾ pohárnyi tejfölt is… (Kinyitottam a hűtőt és miből mennyi volt…na… 🙂 ) Ehhez aztán hozzákevertem a tököt, majd a zabos cuccot is. A két tojás fehérjét felvertem habbá és a legvégén beleforgattam a habot is a masszába, majd kivajaztam a tortaformát és beleöntöttem. Hát sült egy darabig, jó illata volt a színe pedig elképesztően sárga…. Amikor kész lett még melegen megkóstoltam és úgy döntöttem, hogy átmegy a rostán.
Ez azért is volt jó, mert kb fél óra múlva beállított Juju és az ő Szentembere –aztán Jujut kisorsoltuk és én nyertem meg éccakára 🙂 —
Szóval volt vendég és volt pite –amiben nem volt se liszt, se cukor, szóval abszolúte modern pite volt. Szinte meg is ettük Jujuval, épp csak egy –két szeletet tudtam bevinni belőle a céghez. G. egy darabig nézte, de aztán megkóstolta, és azt mondta, hogy jó!
Juteszembe: fahéjat szórtam a tetejére, de gyümölccsel is finom lehet, vagy ribizli lekvárral….
Egy szónak is száz a vége: világi tökös pitét kreatívkodtam össze 🙂
Éljen!
Hurrá!
És mindjárt tavasz!! 🙂
Itt is megtalálsz 🙂
Oldal ajánlása emailben
X