Ez jó volt… :)

2012 november 8. | Szerző: rezangyal11@freemail.hu |

Tegnap egy igazi jódógombaságot csináltam magamnak.
Városunk színháza tegnap volt 50 éves és ennek apropóján az aulában összehoztak egy kiállítást, amit délután 4-kor nyitottak meg, majd ½ 5-kor egy beszélgetés volt Törőcsik Marival és Bitskey Tiborral. Anno a Csongor és Tünde volt a nyitó darab és ők játszották a címszerepeket.
Nopersze erre az egész hírre én délután háromkor akadtam a neten és jól fölhúztam magam, hogy már megint egy program, amit illegalitásban tartanak… Pedig milyen jó lenne elmenni… Rögtön végigfuttattam egy kereső programot, hogy melyik drága barátném jönne el velem, de 0 jött ki (később kiderült, hogy programhiba van a keresőszoftverben). Aztán megkérdeztem a főnökömet (továbbiakban F.), de nem ért rá –pedig eljött volna-, aztán még megkérdeztem a HR-en valakit –ez is nullára jött ki, úgyhogy tökre lelombozódtam. Őszintén bevallva, nagyon kíváncsi voltam mindegyik színészre, mert még soha nem láttam teljes valójukban őket, csak filmen és tudtam, hogy Törőcsiket napokig tudnám hallgatni, olyan történetei vannak.
(Nagy álmom, hogy valami kényelmes helyen beülök öt-hat, idős, nagy színész közé, akik így sztorizgatnak reggeltől estig, úgy, hogy a műsorvezető nem fojtja beléjük a szót és nem kell a mondandójuk közben meghallgatnom, hogy miért is vegyek kék csibét a Maggitól.)
Szóval nagy szontyolkodva ültem, mikoris belémcsapott a felismerés: elmegyek vazze egyedül! Tudtam, hogy négyre semmiképpen nem érek oda, de ha belehúzok a fél öt még összejöhet.
És igen!
Elég sokan voltak (a korai időpont ellenére), úgyhogy beültem leghátra, középre és egyáltalán nem éreztem kínosan magam, hogy egyedül voltam. Igazából nem is foglalkoztam vele. A két színész fantasztikus volt, a műsorvezetőn sajnos látszott, hogy nincs az ilyen szerephez szokva. Volt egy-két panelkérdése, amik sajnos ebben a szituban nem működtek.
Hogy miért nem?
Nem fogjátok elhinni, de lejátszódott előttem a szombati színdarab élet általi rendezése, „A nagy négyes” helyett, mondjuk „A nagy duett” címmel.
Rögtön az első mondatnál bejött a párhuzam, és onnantól duplán élveztem az egészet.
Műsorvezető: – Hogyan emlékeztek erre az előadásra?
T.M.: – Arra emlékszem az egészből, hogy nagyon fáztunk, mert még nem volt meg a hátsó ajtó és pokrócok voltak felakasztva a helyére. A színpad (díszlet) pedig alulról megvilágított plexi volt, ahonnan szállt fel a meleg. Ahogy kimentünk a színpadról, majd megfagytunk…
M.V.: – És te Tibor?
B.T.: – Én megmondom őszintén:abszolút nem emlékszem az egészből semmire.
Nagy röhögés….
Aztán a Törőcsik sztorizgatott. Szerencsére nagyon jó beszélőkéje van J. És voltak közben ilyen kis apróságok, hogy, mondja a Bitskeynek:
– Hogy Te abban milyen jót játszottál… és milyen jól néztél ki. Ilyen gyöngyös ruha volt rajtad…
B.T.: – Ééén?
Röhögés…
T.M.: – Igen.. tuuudoood, a Bessenyei volt a ……
B.T.: – Nekeem ?
T.M. lemondóan legyint, közönség röhög….
Éppen kicsit kezdett kínos lenni a dolog, mondván, hogy’ lehet azzal visszaemlékezést tartani, aki nem emlékszik semmire, mikor B.T. közölte, hogy a Trisztán monológját viszont el tudja mondani…
És elkezdte…
Hááát… Eszméletlen volt a kontraszt. Ha becsuktam a szemem, egy harmincas, negyvenes éveiben járó férfi, fantasztikus orgánuma zengett a színpadon. Ha viszont kinyitottam, akkor egy hajlott, törékeny, bottal járó, öreg embert láttam.
Igazságos-e az élet, mikor az évekkel egyre inkább börtönbe zárja a még szárnyaló lelket és elmét? Később egyébként még az orr monológból is mondott egy rövid részt. Az Ő memóriájában ezek maradtak meg.
Egyszer beállt egy kis csend és ekkor érezhető volt egy pillanatra, hogy a műsorvezető csak ebből a konkrét nyitó darabból készült, nem a színészekből. Szóval nem volt „B” terve arra, hogy esetleg valamelyiküknél ez a darab a feledés homályába veszett, mert ugye akkor más darabokról, vagy az életéről kellett volna kérdezni, hogy azért beszéljen ő is….
Ehelyett ezt kérdezte:
– És hogy emlékeztek vissza a próbákra?
T.M.: – Jaj, hát hogy kérdezhetsz ilyen hülyeséget…. próbák…. ne haragudj…! J
Röhögés… Nyilvánvalóan igaza volt. Hisz fél órája derült ki, hogy az egyik csak arra emlékszik, hogy hideg volt, a másik meg semmire.
Viszont ekkor volt egy jó ötlete: megkérdezték a közönséget, hogy van-e valaki, aki itt volt az első előadáson. És volt! Nem is egy!
Mondjuk elég korosodó volt a közönség, ahogy körülnéztem, szerintem én voltam a legfiatalabb. (Vagy legalábbis benne voltam a három legfiatalabban.)
Ja! Törőcsik mondta, hogy még arra is emlékszik, hogy száz szál vörös rózsát dobáltak fel neki a színpadra az előadás végén.

Sajnos csak egy órás volt az egész. De befejezésképpen most is kapott egy szép csokor rózsát, meg mindketten kaptak egy-egy festményt egy a városban élő festőtől. (Ha jól értettem T.M.-nek még előadása volt este. )

Szóval abszolút nem bántam meg, hogy elmentem. Nagyon jó volt. Igazi jódógombaság. Megvolt benne az a „De jóóó…” faktor is.