„A nagy négyes” című darabot néztük meg. Nagyon tetszett. Nem akarta megváltani a világot és nem fordult idétlen vásári bohóckodásba, mint amikről azt hiszik mostanában, hogy ez kell a népnek! Szóval kellemes kikapcsolódás volt igazi színészekkel.
(Tudom, most eléggé sznobnak tűnök, de nem érdekel. Szerintem ma a „színészek” fele nem való a pályára és teljesen tehetségtelen. És nem a celebségük szerint csoportosítom őket. Láttam már teljesen ismeretlen színészt fantasztikusan játszani.)
A cselekmény röviden: négy hajdani operacsillag, öregsége napjait egy nyugdíjas otthonban tölti, aholis egy előadói estre készülnek, Verdi születésnapja alkalmából. Ők lesznek a záró szám, Rigolettó kvartettjével.
A szereplők: Molnár Piroska, Vári Éva, Benedek Miklós és Szacsvay László
A készülődésből, a helyzetből, a környezetből adódnak a keserédes poénok és miközben nézi az ember, többször is eszébe ötlik néhány kósza gondolat arról, hogy az ő esze nem megy el öregkorára… még ennyire sem…
Az egyik díva mindig kitörő örömmel üdvözölte a betoppanót:
„-De jó, hogy megjöttél Karacsiból!”
Vagy a legváratlanabb pillanatban nekiszegezte a mellette állónak a kérdést: -Na és milyen volt Karacsiban?
F. ült a bal oldalamon és azon röhögtünk, hogy mi már most ilyenek vagyunk néha, hogy pl. nem jut eszünkbe valakinek a neve, vagy egy helységnév…. Azon poénkodtunk, hogy még náluk is rosszabbak leszünk, mert mire elérjük a nyugdíj korhatárt, addigra azt úgy kitolják, hogy reggelente majd mi is így fogjuk üdvözölni egymást:
– Hát Te? Megjöttél Karacsiből?
Színház után egy jót sétáltunk a kihalt városban és azon elelmélkedtünk, hogy lehet egy város ennyire elnéptelenedve vasárnap este. Nagyon kellemes, jó idő volt. (17 fok), viszont ¾ 10 lévén, beülni sem tudtunk sehova, mert amit megnéztünk, az mind 10-ig volt nyitva.
Na igen.
Ezt is ki lehetne fejteni, több szálon elindulva.
Ez egy jó este volt.