Csipkebogyólikőrt fogok csinálni…

2012 október 29. | Szerző: rezangyal11@freemail.hu

G. el volt ragadtatva az ötletemtől… Mertpersze rögtön megosztottam vele, amint belém csapott a felismerés szikrája.  Hecsedli, méz, vodka… nyerő hármas páros.
Készül haza a hosszú hétvégén Kaposizére és mondtam neki, hogy gyűjtsön nekem csipkebogyót. No persze nem repesett az ötlettől, de mondtam neki, hogy onnan kell bogyót hoznia, mert az vidék és innen a város környékéről meg mégse szedhetek bogyót, ahol a sok autó telepufogja…. Mert ez egy igazi elixír lenne.
Vitaminbomba a téli zegernyére.
Szerinte jobban járok ha hoz nekem rendes gyümölcsből házipálinkát, de szerintemmeg az nem olyan, mert annak nincs vitamintartalma… No ezen elvitázgattunk pöttyet, majd nem átallotta megemlíteni, hogy eddig minden alkoholfőzési kísérletem kudarcba fulladt. Persze hevesen tiltakoztam, de aztán eszembe jutott, hogy szegény ibolyalikőrt végül tényleg nem mertem megitatni senkivel. Egyrészt a gyógyszertári alkohol miatt, másrészt meg szerintem rossz volt a recept és iszonyúan édes lett.
Na  és  akkor?   Ez 1 darab likőr a veszteséglistán!!
Viszont képes volt tetézni a  dolgot, mert galád módon előhozakodott a marcilikőrrel is.  Ez meg azért nem ér, mert azt nem öntöttem ki. Szétosztogattam karácsonyi ajándéknak… 🙂
Arról meg nem tehetek, hogy a maradék megcsomósodott és tényleg az enyészeté lett. Valahogy összeveszett a marcipán meg a tejszín, vagy valami… Lényeg, hogy amikor szétosztottam, még  tök sima volt.
Jól elvette a kedvemet!
Pedig a bogyóval, a mézzel, meg a vodkával annyira nem lehet mellélőni….
Nem?
De!
(Esetleg ha tennék bele egy kis fokhagymát?!  🙂  )

Tök jó…

2012 október 27. | Szerző: rezangyal11@freemail.hu

Gasztropercek….

Elég sűrűn rámjön a kreatívkodhatnék és mivel nem KELL naponta főznöm, nálam ez is az egyik kiélési módja a
„valamit alkotni kéne” érzésnek.
Egyik nap, az „étterem hét” alkalmából, Jujuval, Nikóval és HitesUrával elmentünk az egyik helyi fíleflancos étterembe, aholis pl. hokkaido tök levest ettünk citrusolajjal.  Tartottam tőle eléggé, mert a sütőtök nem éppen a kedvenc gyümölcsöm…ööö…zöldségem(?)…szóval nem vagyok oda érte annyira. Node gondoltuk,  eccer élünk és HitesUra kivételével (aki maradt a jól bevált húslevesnél) belevágtunk a töklevesbe. Engem leginkább ez a hokkaido dolog csigázott fel, de aztán itthon kigugliztam, hogy ez a töknek a fajtája…

No, hogy ekkora feneket kerítettem neki: annyira ízlett a citrusolajos tökleves, hogy mikor pénteken megláttam a Spárolósboltban egy kupac sütőtököt,  és úgyis azon tipródtam, hogy mi a fenét egyek hétvégén, megvilágosodtam.
Sütőtök krémleves!
Hoppá, mi?
Pöttyet meg voltam lőve, mert ezek a tökök nem sárgák voltak, hanem ilyen szürkészöldek…

És ki volt írva, hogy halovíntök, meg sütőtök… Néztem, hogy mostakkor melyik-melyik. Felmerült bennem, hogy vajon a halovíntök az ehető-e… Mi van, ha amit vettem az nem is sütőtök, énmeg jóízűen befalatozom? Megkérdeztem a pénztárnál.
„-Hááát, asszem ez a sütő…”
Asszem… Miben reménykedtem?

Szóval kigugliztam néhány receptet, de aztán hagytam a francba és a saját fejem után ALKOTTAM.
Felvágtam a tököt. (No ez tartott a legtovább… k*va kemény volt és közben két kést is meg kellett éleznem..) No és miután felvágtam már ez is sárga volt, szóval megnyugodtam.  Vajat tettem fel egy lábasba, beleszórtam egy fej ripityomra vágott lila hagymát. (nem a színkavalkád miatt, hanem mert csak ez volt itthon :o) Miután a hagyma megdinsztelődött, rádobtam a felaprított tököt,  aztán úgy döntöttem aprítok bele egy fokhagymacikket is.  Így hagytam párolódni egy darabig, majd öntöttem hozzá vizet, hogy éppen ellepje. Tettem bele még egy kis csilit, meg két teáskanál ételízesítőt is.  (Ezt egyébként kizárólag csak a rizsfőzéshez szoktam használni. Nem tudom meggyőzni magamat arról, hogy nem műanyag, és arra gondolok, hogy se anyám se a mama nem használta soha.) Ja! Egy krumplit is tettem bele sűrítőanyagnak. Bár így utólag… nem hiányzott volna belőle. Amikor megpuhult, kézimixerrel összeizéltem, öntöttem hozzá tejszínt és végre megkóstoltam… Hát egy kis só hiányzott belőle, majd a tejszínnel is összerottyantottam és KÉSZ.
Nagyon apróra vágott sonkát sütöttem ki hozzá és ezt szórtam a tetejére!
Világi jó lett! Most nem azért, de tényleg  🙂
Éljen a sütőtök és az ő nyomelemei….

G. -től

2012 október 17. | Szerző: rezangyal11@freemail.hu

Majk

2012 október 5. | Szerző: rezangyal11@freemail.hu

Ezt a szombatot pár hete arra szántuk drága barátnéimmal, hogy elmegyünk és megnézzük Pannonhalmát. Nos, ez majdnem össze is jött, viszont Majkra mentünk és a banda fele visszamondta az expedíciót.
Űgy kezdődött, hogy Jujunak PONT erre a napra esették a falu szüreti felvonulással egybekötött mulaccságát, mireföl –elkapván őt a slusszpánik-  úgy gondolta, hogy mégegyszer utoljára végigringatná sokszoknyás csipejét  Ripityomfalván, mert ő már soha többet ebben a megveszekedet, cirádás életben nem tehet ilyet…
Hát egy ilyen kérést nem lehet figyelmen kívül hagyni és különben is Pannonhalmára csak együtt mehetünk, kitaláltam, hogy új „célpontot” keresünk. Mivel Nikó barátném még nem volt eme szent helyen, Majkot szemeltem ki. No a hírre, Nana is visszakozott, mondván, hogy ő már volt ott és most inkább nem jönne le Bpről, mert ezermillió a dolga és azt mind most tervezi megoldani. Igazából csak egy kicsit duzzogtam rá emiatt,  ugyanis közepes erősségű indoka van:  jövő hónap közepén valóra válik az álma, végre elrepül Amerikába 3 hétre és erre készülődik –ahogy kiveszem a szavaiból- egyelőre még csak lélekben…
Szóval ketten maradtunk Nikóval, aki elhozta picilányát Milkát, mert az  annyit tanul mostanában, hogy ki kell rángatni a levegőre J
Az idő tökéletes volt, a komplexumot keresztülszelő Szent György vonalak sugározták az energiát… Bakker,  becsszóra éreztük a bizsergést a kezünkben meg ahogy közelítettük a tenyerünket egymásfelé, olyan volt mintha egy lufit nyoszorgatnánk…
Majk egyébként nagyon szép. Fent a „hegyen” a remetelakok, körülötte padokon szívhatjuk magunkba a fent említett energiát, egy „szinttel” lejjebb pedig van egy vendéglő, kilátással a gyönyörű tóra , a partján padokkal…  Szóval el lehet itt tölteni egy nagyon klassz napot.
Hazafele Milka pöttyet be volt sózva, mert beígértük neki, hogy Csákvár fele kerülünk. És ha Csákvár, akkor cukrászda, ország fagyija, sütiii, koleszterinbomba…
Megkóstoltuk az idei ország tortáját is. Hááát… Mondjuk én eleve hadilábon állok a mákkal, de ez voltaképpen mindegy, mert a fahéjas alma íze mindent elnyom benne, amit csak lehet. Milka szerint olyan mint az almásrétes. Szóval ízlés kérdése. Azért ehető, csak semmi olyan nincs benne amitől ország tortájának kellett lennie…
½ 6 körül értünk haza.

Sok(k)

2012 október 1. | Szerző: rezangyal11@freemail.hu

 Eladó  -kb. 40-es hölgy- pakolászik a polcon. Biztonsági őr (25 körüli, 160 centis, az összes tekintélye a kopaszságában)  mászkerál a sorok között és mikor odaér a nőhöz, az mosolyogva megszólal:

– Nna mi van atyafi?
Ör: – Atyaafii? Az meg mi?
Eladó. – Hát ilyen szólás-mondás…
Ö: – Még sosem hallottam…
E: – Nem hallottad még? Pedig szokták mondani. Tájszólás…
Ö: – Atyafi?
E: – Igen.
Ö: – Hát most SOKKOLTÁL !

És akkor  felnyalábolva az ingerküszöbömet, menekülőre fogtam. De annyira, hogy a lendület még az országból is kivitt volna, ha kicsit lazább vagyok.   

A fenti párbeszédet valószínűleg  nem mindenki tartja annyira  gáznak. és talán az elkeseredettségemhez kellett a hétfői, borongós hangulatom is, de az  biztos, hogy az eljövendőkben sokkal magasabbra kell állítani a tolerancia-, és ingerküszöbömet….,
Aaz IQ-mat meg az idő majd elintézi  🙂

Mindig mondom, hogy előbb-utóbb tök jó lesz !